Az érzelem nem egy üres szó.. hanem túl sok a tartalma.
"Üres szoba magányában csendesen üldögélt hintaszékében. Élete szeme előtt jelent meg, mintha egy mágikus varázsgömbön keresztül nézte volna. Ma már nem tudja megmondani mi volt a legnagyobb félelme.
Gyermekként félt, a sötétben megbúvó árnyaktól, rókától, hogy majd elrabolja.Ám mivel rettegésénél nagyobb volt a kíváncsisága, ezért megnézte mi húzódik az árnyak mögött és rá kellett döbbenie, hogy azok csak apró bokrok, vagy épp egy cicus, aki éjjeli sétáját végzi.
Aztán félt az álmoktól, melyek mint lidércnyomás ragadták őt messze a földi világtól. Az álmoktól, melyben gonosz volt és számító.S bár tudta mi helyes és mi nem, inkább pusztító haragjában ölt, élvezte ahogy a félelem kiül az emberi arcokra, az összetört roncsokra, embertetemek kínjait élvezte.Félt a démonoktól, akik hallgattak szavára, mert rettegtek tőle és végül félt mindezekből felébredni.Aztán megtanult repülni álmában, megtanult segíteni és ölni a démonok seregét, megtanult parancsolni és figyelte, ahogy az emberek arcáról eltűnik a félelem és elöntötte szívét a vágy, hogy ezt a kifejezést mindig láthassa.
Aztán félt egyedül lenni.Míg meg nem ismerte a csend hatalmát, ahol a gondolatok sebes szárnyon viszik a hirt. Hozzák a vágyakat és érezni lehet az élet lüktetését. Már látta, hogy az üres szoba is fénnyel tölthető be, csak ki kell nyitnia álmai kapuját s a képek megelevenednek.
Aztán félt a változástól, mely mindig szükségszerűen jön.Félt az új megtapasztalástól, mert nem tudott felkészülni a változásra.Majd észrevette, hogy a változás jó, hisz az maga az élet, mely át és át fon minden úton és magában hordja a reményt, mely egy olyan fénylő csillag, mely átsegíti a változás nehéz időszakain.
Aztán félt a magánytól. De rá kellett jönnie, hogy nincs magány. Csak az emberek túl sokat tartanak róla. Rá kellett döbbennie, hogy az igazi magány, ha valaki képtelen szeretni önnön magát és ezáltal másokat is.
És a legnagyobb félelme maga volta félelem.Amit generált sok éven keresztül és őrzött a szivében. Hogy félni fog majd. Egy olyan félelemtől amit nem bír leküzdeni. Ami lebéklyózza és sötétségbe zárja kastélya börtönébe űzi a fényt, melyet a tapasztalás útján az életében megtalált. Félt a jövőtől, hogy képtelen lesz megváltoztatni a félelemei miatt és ezek kordában tartják. Félt hogy nem tudja megmenteni szeretteit, mikor eljő az ideje.Hogy nem lesz bátorsága legyőznie önnön magát.
Még mindig fél. De rájött, hogy félelmei előreviszik az úton, melyet be kell járnia.Nincs választása a dolgok felett, de azt megválaszthatja, hogy miként jár az úton.
Már nem fél a véletlenektől, mert megtanulta, hogy nincs. Már nem fél a találkozásoktól, mert tudja, hogy azoknak meg kell történnie.
Az emberek túl nagy feneket kerítenek a félelemeknek.S ezáltal uralkodik felettük.Pedig az érzelmek kastélyában csak egy szoba van a félelemnek a többi szoba mellett. Néha kinyílik ajtaja, benéz rajta a lélek, és tudja, hogy jó hogy van ilyen szoba.
Csendesen állt fel a hintaszékből,mosoly bujkált szemében."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése