Nem tudom.. skizofrénia

Volt vala ha egy lány tele álmokkal tervekkel, s ha egy megbukott, újat alkotott fantáziával, élettel és szivvel. Sokszor elbukott. Sokszor felállt. Sokszor tudta, nem a szive szerint cselekszik, sokszor csak sodrodni vágyott az árral, de soha nem tudott. Önálló gondolatai voltak, szive, ami mindig megállitotta a tükör elött és szembe forditotta Önmagával, hogy ki is Ö... A válasz soha nem érkezett emg, mindig csak ugy érezte az uton jár.. néha letért.. sokszor letért.. sokszor elfáradt.. de álmodott tovább egy uj világról egy szépről. emberekről, akik előtt Önmaga lehet, akik előtt nem kell titkolnia, hogy ő csak egy álmodó. Aki a szive szerint szeretne élni. A világ keserű, mikor megtalálta a lelke párját rá kellett döbbennie, újra és újra, hogy csak egy állomás volt az útjában. Egy állomás, hogy segitsen. Mindenkiben bizott és mindenkit megértett, csak épp magát nem. Nem tudta merre visz az utja, s mikor irányitani akarta a szive felsikoltott. Álmok utján lépkedett ahol nem, mert Önmaga lenni. mert legjobban Önmagától félt. A haláltól, a látomásoktól és a félelemtől, a félelemtől amit másokban okoz. Mindig különleges akart lenni, holott az volt. Ez a lány én voltam. Most is félek, semmivel sem vagyok különb másoknál.gyáva módon tudok elfutni saját magam elől. nem tudom honnan kapom az erőt, hogy újra és újra felálljak. köszönhetem a barátaimnak, vagy Istennek, de igazából fogalmam sincs. Félek a sötéttől ami bennem lakik. A sötéttől aki képes ölni, büntetni és fájdalmat okozni,és ugyanakkor vérzik a szive és zokog. Zokod önnön sirja felett, hogy talán valamit sikerült adnia, és mégis hisz és remél, hogy többet tud majd. Soha nem tudja meddig tart az utja, és mikor ér véget. Mindig azt reméli minél előbb. s bizik abban, hogy nem fogja látni, mit rémálmaiban, mikor megélte a jövöt, mint egy látnok, mikor karjai közt halt meg a barátja, mikor füstbe borult hazája, mikor hallotta a halálsikolyokat. Bizik és fél. De járom az utam...